A jó idő miatt hamarabb elkezdődött a munka. Folytatódik a Móra park felújítása. Jelenleg a játszótér körüli járdát bontják. A tavaly kezdődött munkák akár már három hónapon belül befejeződhetnek.
Lassan hátrál a munkagép a lakótelep belső parkjának egyik bontásra ítélt járdáján. A korábbi Kun Béla-, ma Ispán körúti lakótelep nagy értéke a Móra park, ahol generációk nőttek fel. A terület teljes felújítása és korszerűsítése tavaly kezdődött el. Az első ütem a Várkonyi téri oldalon kezdődött, a második viszont már a park közepét célozta meg. Emlékeztetett Szalay Ferenc polgármester.
„Egy 65 millió forintos beruházással az össze járdát felújítjuk, megújítjuk. A fűfelületeket szintén- öntözőberendezést kap a terület. Ez azt jelenti, hogy a fű minősége egészen biztos, hogy jobb lesz mint most.”
A parkfelújítás során több életveszélyes fát kellett eltávolítani. A körzet önkormányzati képviselője- Györfi Mihály reméli, hogy pótlásuk nem marad el.
„Tegnap Magyarország miniszterelnöke beszélt arról, hogy minden újszülött után 10 fát szeretnének ültetni. Hát reméljük, hogy ebből Szolnokra is sok kerül és itt ma a polgármester úrnak is említettem, hogy gondolkozzunk el azon, hogy itt a belső parkban is elkezdeni folyamatosan a fáknak a cseréjét. Ahogy egy kicsit előrébb tájékozódnak láthatják, hogy sok az új terület, mégiscsak egy ötven éves parkról beszélünk.”
A Móra úti játszótér is hamarosan sorra kerül. A játékelemeket felújítják, környezetüket szebbé teszik. Fontos szempont volt, hogy a családok szürkület után is biztonságba érezzék magukat, hangsúlyozta Lits László A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgató „A közvilágítás hálózat is részben már ki is cseréltük, illetve ugye a biztonsági kamerarendszernek a bővítését folyamatosan visszük tovább a város ezen területén is.”
A játszótér melletti parkoló felújítása is küszöbön áll. Ami ha az egykori CBA sorsa is rendeződik- egészen új szintre emeli majd a Várkonyi tér- és Ady Endre út közé ékelt városrész lakóinak életminőségét- hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón.