Szolnokra is megérkezett az első hóesés, igaz álmunkban lepett meg bennünket és sajnos nem is maradt meg mindenhol a vékony, fehér takaró. Nálunk a Turisztikai Központban viszont még délután is jól látható, a hétvégi csapadékos időjárás átváltozása.
Ilyenkor is nagyon hangulatos a terület a Tiszaligetben, mely szinte minden nap más-más arcát mutatja. S mintha érezné a természet is a karácsony előszobáját, mintha azt suttogná a nyáron amúgy szeszélyes szellő, hogy most neki is pihennie kell kicsit. Hiszen az év utolsó pár napja, szerencsésebbeknek pár hete, a monoton hétköznapok után igazi nyugvópont az ember életében, amikor tényleg minden egy kicsit lassabb lesz. Nem sietünk sehová – kivéve az utolsó ajándékokért (
segítség! hamarabb kell gondolkodni és nincs verejtékezés, hogy vajon lesz-e a boltban még a kiszemelt ajándék valamelyike
) – nem hörpintjük fel a kávét egyszerre, szépen lassan kortyoljuk a feketét, nem idegeskedünk feleslegesen, hiszen a természet, a környezet is valahol ezt sugallja nekünk. A mai napon készített fényképeink is erről tanúskodnak. Csend honol a Turisztikai Központban, csak a lépteink nyoma hallatszott a havas, faleveles, esőtől áztatott talajon, amely nyáron bizony szinte porfelhőket lövell ki magából, annyi cserfes, izgatott gyermek futkos nálunk, labdázik vagy épp fogócskázik.
Most a fiatalok is másra koncentrálnak.
Jön a vizsgaidőszak, de nyáron ugyanolyan elánnal várjuk vissza őket is, hiszen a gólyáktól hangos Turisztikai Központ pezsgése mutatja talán a legjobban, ez egy igazi kortalan hely, ahol minden korosztály jól érezheti magát. Itt senki sem hall, nálunk lehet igazán jókat bulizni, itt a szomszéd biztosan nem kopog majd át, hogy túl hangos a „deszpászító”.
A képek pedig magukért beszélnek, de talán az alábbi Kosztolányi vers még inkább erősíti bennünk az ünnepi áhítatok.
Vigyázzunk egymásra, s vigyázzunk értékeinkre, főleg egy ilyen csodás természeti területre, mint a Turisztikai Központ.
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le üres porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégsem hallható,
mert zsongva, súgva, és zenélve
halkan szitál alá a hó.
S körülvesz engem, zordon árnyat
egy hófehér, szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mit angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul,
halkan zenél a tiszta hó.
Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csendes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó.
Szolnok, élmény télen-nyáron!